typotrafik

kreatív

kreatív nyomatok

Pál GellérfiComment

A magasnyomás (letterpress) már egy eléggé idős technika, és számos esetben elmondható róla, hogy el is járt felette az idő. Kétségtelenül a digitális nyomtatásnak és az ofszetnek több előnye van, mint hátránya a magasnyomáshoz képest. Ez eleinte nekünk is okozott némi fejfájást, de azt mindig is tudtuk, hogy új köntösben, új értelmezésben rengeteg új lehetőség van benne.

Egyszerűen hozzászokott mindenki a digitális és ofszet világához. Míg ott a felbontás, a színek és pár új, de drága technikai újítás jelenti a különlegességet, addigra a magasnyomásnál már gyakorlatilag minden újra újnak hat és különleges lesz. Főleg az, hogy igazán egyedi és kézműves nyomatok jönnek létre, és ez okoz egy varázslatos hangulatot.

Így volt ez anno, amikor a Genio Studionak, egy app és webfejlesztő cégnek készítettünk névjegyeket, amiket egy tech kiállításon osztogathattak. Nem kell kiemelni, hogy ezek mennyire fontos események egy ilyen cégnek, és, hogy a kreativitásnak milyen kiemelt szerepe van a köreikben.

KORÁBBI MUNKÁINK - Tomi-Aurél-névjegye.jpg

„a cél, hogy megálljanak és Velünk egy kicsit többet foglalkozzanak”

Az volt az alapkoncepciója a cég CEO-jának, hogy a lehető legmélyebbre legyenek nyomva vaknyomatok, melyek a logójukban is szereplő egyik piros ponttól a másikig, labirintus-szerűen vezetnek. Miért? Mert minden névjegy mellé volt egy kis acélgolyó és egy ultravékony lapmágnes társítva. Így aki a névjegy hátán vezette ujjbegyével a mágnest, az a golyót mozgathatta el a célt jelentő másik piros pontig.

Éritek! -> A logótól, a partner nevén és beosztásán át, a célt jelentő elérhetőségi adatokig.

Számszerű visszajelzést nem kaptunk a kártyák eredményességéről, de azt tudjuk, hogy működött a gyakorlatban az ötlet, méghozzá annyira, hogy minket többen hívtak fel azzal, hogy „Helló! A Genio CEO-jától kaptuk meg a számotok, mert egy kiállításon láttuk a névjegyeiket és nagyon tetszettek, és mi is szeretnénk valami hasonlót!”. :)

Külön öröm volt, hogy bár ekkor még eléggé gyenge gépeink voltak, mégis - több lépésben - sikerült megoldani a feladatot. Úgy, hogy több magasnyomással foglalkozó cég vagy nem vállalta vagy nagyon rossz minőségben készítette el a névjegyeket.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg Facebookon, hátha mást is érdekel! Ezek a megosztások sokat segítenek nekünk. Köszönjük őket! ;)

 

Fanni&Pali - TypoTrafik

ex-libris - a legjobb dolgoknak történetük van

Pál GellérfiComment

Már több szó is esett arról, hogy a letterpressnek túlnyomó részt csak úgy van értelme, ha újraértelmezve használják, vagy valami klasszikus szépséget készítenek vele. Ebben a posztban az utóbbi esetre írnok egy példát.

Még nagyon az elején kerestek meg minket egy ismerősünk, Csabi, hogy szeretne párjának ajándékba egy különleges nyomatot adni. Mivel már régebb óta együtt voltak és már össze is költöztek, az ajándék nem lehetett valami vásárolt 12=egy tucat dolog.

„Mind a kettőnknek rengeteg könyve van, és most, hogy együtt vagyunk, így jó lenne összeolvasztani a könyvtárat és ennek jelentőséget is adni.” - hangzott a feladat. Csabi kés - és nagyon-nagyon jó - ötlettel jött. Szeretne ex libriseket, de úgy, hogy azok 2 részből álljanak, de egyben egységet is alkossanak (megszólalt a fejemben egy hang: ’perforált’). És lehetett tudni, hogy ez egyikre fenyőket szeretne, a másikra pedig egy pillangót.

Így született az erdőszéli kép témája és kialakítása, melyet utána digitalizáltunk és átvilágítottunk polimerre. A nyomtatást követően perforáltuk a képeket, és el is készültek, hogy beragasztásra kerüljenek a könyvekbe.

 

csabi-ex-libris.jpg

Nekem különösen tetszett az ötlet, mert magam is könyvőrült vagyok, és az, hogy minden könyvben egy fél kép van, ami mutatja, hogy a polcon valahol van egy „párja” is a könyvnek, teljesen lenyűgözött.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg Facebookon, hátha mást is érdekel! Ezek a megosztások sokat segítenek nekünk. Köszönjük őket! ;)

Fanni&Pali - TypoTrafik

szponzorkeresés

Pál GellérfiComment

Volt régebben egy projectünk, mely jól példázza, hogy mekkora szerepe lehet a papír alapú marketingnek manapság.

A történet úgy indult, hogy a bemutatkozó rajz kiállításomnak megrendezéséhez kellett helyet és szponzorokat keresnünk, de úgy, hogy a megkeresett személyek nem ismertek még.

Adódott, hogy valami ütős és ötletes nyomattal kellene indítani a megkeresést, melyből egyből leolvasható a megkeresés célja, felkelti az érdeklődést a rajzaim iránt és hatására ellátogatnak a honlapomra, ahol bővebben is meg tudnak ismerni.

Mivel rajzoló (is) vagyok és főleg mechnaikus (leánykori nevén rotring) ceruzákkal rajzolok nagyobb méretekben, és, mivel már párszor sikerült fotónak nézni rajzaimat, arra gondoltunk, hogy a ceruza helyekkel kellene kezdeni valamit.

Első lépésnek egy arculatot alakítottunk ki, vakon a logómmal megnyomtunk egy textúrált, bordázott papírlapot, hogy bár sima lézeressel nyomtatjuk ki a leveleket, a papír mégis különlegesebbnek hathat. Ez a vaknyomás amúgy a névjegyeimen és a borítékokon is megjelenik, egyszerű és elegáns.

De a csavar csak ezután jött. Ugyanis realista rajzok promótálásánál nehéz egyszerre a rajzoltságot és a részletességet is bemutatni egy 72dpi-s világban. Egyszerűen elvesznek a részletek, ha nem makrózva vannak a rajzok (ebben az esetben viszont a kép akkora, hogy egyszerre nem lehet látni a monitoron, telefon, tablet kijelzőjén).

Szóval adódott, hogy első üzenetként azt kell átadni, hogy ’a munkák mechanikus ceruzákkal készültek’ és ’nagy méretben’. Fogtunk hát egy vastagabb, erősebb papírt és vakon belenyomtunk bordákat. Ettől megerősödött a papír, és biztonsággal lehetett beleragasztani a ceruzahegyeket. Az üzenetet pedig alá-fölé rányomtattuk, szintén magasnyomással.

31-2-levelek.jpg

A leveleket megírtuk, borítékoltuk, mindegykbe került egy ceruzahegyes flyer, és postára is adtuk.

Nem lenne igazi egy beszámoló, ha nem állnának itt az eredményei, ugyanis ez mutatja meg, hogy mennyire működött az ötlet és a megvalósítás.

31 1 levelek.jpg

63 címre mentek ki a levelek, melyek közül 9 visszapattant (a címzett nem volt már azon a címen), valószínű 4-et nem is vitt ki a posta, mert sem nem jöttek vissza, sem a címzettek nem hallottak róla. De 7 elérte a célját, méghozzá eredményesen, hiszen sikerült kiállítóteret is felkutatni, 3 galéria is pozitívan reagált és annyira kíváncsiak lettek, hogy személyes megkeresést is kértek, valamint 2 szponzort is sikerült találni.

Ár/érték arányban a 63 borítékolt pakk összesen került 52.000.-ba, azaz megkeresésenként 811.-ra jött ki, ami több, mint a megszokott marketing megkereséseknél szokás költeni. Viszont egy ilyen kis közegben, ahol számít az első kapcsolatfelvétel (sőt, sokszor csak egy dobás van!), és egy olyan kiállítás esetében, ahol a szervezési és rendezési költségek hozzávetőleg 740x többe kerültek, ott ez nagyon jó eredménynek mondható.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg Facebookon, hátha mást is érdekel! Ezek a megosztások sokat segítenek nekünk. Köszönjük őket! ;)

 

Fanni&Pali - TypoTrafik