typotrafik

letterpress

kreatív nyomatok

Pál GellérfiComment

A magasnyomás (letterpress) már egy eléggé idős technika, és számos esetben elmondható róla, hogy el is járt felette az idő. Kétségtelenül a digitális nyomtatásnak és az ofszetnek több előnye van, mint hátránya a magasnyomáshoz képest. Ez eleinte nekünk is okozott némi fejfájást, de azt mindig is tudtuk, hogy új köntösben, új értelmezésben rengeteg új lehetőség van benne.

Egyszerűen hozzászokott mindenki a digitális és ofszet világához. Míg ott a felbontás, a színek és pár új, de drága technikai újítás jelenti a különlegességet, addigra a magasnyomásnál már gyakorlatilag minden újra újnak hat és különleges lesz. Főleg az, hogy igazán egyedi és kézműves nyomatok jönnek létre, és ez okoz egy varázslatos hangulatot.

Így volt ez anno, amikor a Genio Studionak, egy app és webfejlesztő cégnek készítettünk névjegyeket, amiket egy tech kiállításon osztogathattak. Nem kell kiemelni, hogy ezek mennyire fontos események egy ilyen cégnek, és, hogy a kreativitásnak milyen kiemelt szerepe van a köreikben.

KORÁBBI MUNKÁINK - Tomi-Aurél-névjegye.jpg

„a cél, hogy megálljanak és Velünk egy kicsit többet foglalkozzanak”

Az volt az alapkoncepciója a cég CEO-jának, hogy a lehető legmélyebbre legyenek nyomva vaknyomatok, melyek a logójukban is szereplő egyik piros ponttól a másikig, labirintus-szerűen vezetnek. Miért? Mert minden névjegy mellé volt egy kis acélgolyó és egy ultravékony lapmágnes társítva. Így aki a névjegy hátán vezette ujjbegyével a mágnest, az a golyót mozgathatta el a célt jelentő másik piros pontig.

Éritek! -> A logótól, a partner nevén és beosztásán át, a célt jelentő elérhetőségi adatokig.

Számszerű visszajelzést nem kaptunk a kártyák eredményességéről, de azt tudjuk, hogy működött a gyakorlatban az ötlet, méghozzá annyira, hogy minket többen hívtak fel azzal, hogy „Helló! A Genio CEO-jától kaptuk meg a számotok, mert egy kiállításon láttuk a névjegyeiket és nagyon tetszettek, és mi is szeretnénk valami hasonlót!”. :)

Külön öröm volt, hogy bár ekkor még eléggé gyenge gépeink voltak, mégis - több lépésben - sikerült megoldani a feladatot. Úgy, hogy több magasnyomással foglalkozó cég vagy nem vállalta vagy nagyon rossz minőségben készítette el a névjegyeket.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg Facebookon, hátha mást is érdekel! Ezek a megosztások sokat segítenek nekünk. Köszönjük őket! ;)

 

Fanni&Pali - TypoTrafik

ex-libris - a legjobb dolgoknak történetük van

Pál GellérfiComment

Már több szó is esett arról, hogy a letterpressnek túlnyomó részt csak úgy van értelme, ha újraértelmezve használják, vagy valami klasszikus szépséget készítenek vele. Ebben a posztban az utóbbi esetre írnok egy példát.

Még nagyon az elején kerestek meg minket egy ismerősünk, Csabi, hogy szeretne párjának ajándékba egy különleges nyomatot adni. Mivel már régebb óta együtt voltak és már össze is költöztek, az ajándék nem lehetett valami vásárolt 12=egy tucat dolog.

„Mind a kettőnknek rengeteg könyve van, és most, hogy együtt vagyunk, így jó lenne összeolvasztani a könyvtárat és ennek jelentőséget is adni.” - hangzott a feladat. Csabi kés - és nagyon-nagyon jó - ötlettel jött. Szeretne ex libriseket, de úgy, hogy azok 2 részből álljanak, de egyben egységet is alkossanak (megszólalt a fejemben egy hang: ’perforált’). És lehetett tudni, hogy ez egyikre fenyőket szeretne, a másikra pedig egy pillangót.

Így született az erdőszéli kép témája és kialakítása, melyet utána digitalizáltunk és átvilágítottunk polimerre. A nyomtatást követően perforáltuk a képeket, és el is készültek, hogy beragasztásra kerüljenek a könyvekbe.

 

csabi-ex-libris.jpg

Nekem különösen tetszett az ötlet, mert magam is könyvőrült vagyok, és az, hogy minden könyvben egy fél kép van, ami mutatja, hogy a polcon valahol van egy „párja” is a könyvnek, teljesen lenyűgözött.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg Facebookon, hátha mást is érdekel! Ezek a megosztások sokat segítenek nekünk. Köszönjük őket! ;)

Fanni&Pali - TypoTrafik

esküvőnk

Pál GellérfiComment

Talán páran, akik olvassátok a blogunkat, tudjátok, hogy idén tartottuk esküvőnket, és már egy ideje tervezzük, hogy ennek magasnyomós-dekorációkészítős oldaláról írunk egy bejegyzést.

Elöljáróban fontos megemlíteni pár sajátosságot a mi esetünkben.

Úgy terveztük, hogy az esküvőt és az összeházasodást különválasztjuk, ugyanis amikor egy friss vállalkozást visznek ketten, illetve a vállalkozás rendelkezik egy 3 tonnás eszközparkkal, akkor az elköltözés - mely minden össze-házasodás - sajátja, egy kicsit problémásabb és nehezen kivitelezhetőbb. Mondhatjuk úgy, hogy a prioritási listán ez nem az első helyen áll. (Egy magasnyomó műhelyt arrébb mozgatni ráadásul hozzávetőleg annyiba kerül, mint egy közepesen veretős esküvőt finanszírozni.)

De azért már hosszú évek óta együtt vagyunk, és számunkra fontos volt, hogy kapcsolatunkba tovább lépjünk, és ne kelljen kompromisszumot kötni az idővel. Ígyhát a 2 tanúnkkal, négyesben terveztük az esküvőt.

Mivel most kifejezetten a letterpress oldaláról szól ez a bejegyzés, így egyből bele is vágnék a lényegbe.

Az esküvő és összeházasodás szétválasztásával olyan helyzet alakult ki, melynél a majdani násznépre is figyelni kellett. Hogyan fogják venni a dolgot? Átmegy-e az üzenet, hogy miért választottuk szét a két eseményt? Vajon majd át tudják érezni a házasságkötéskor, hogy az az esemény legalább akkora jelentőségű lesz, mint ez az első?

Ezeket a szempontokat már az elején bele kellett tervezni az esküvőbe, és - számunkra a leglogikusabb lépésként - a dekorációba és a „promóba” építettük bele.

a képeslap

Egy ideje megszokás nálunk, hogy rendszeresen küldünk a rokonoknak, ismerősöknek levelet és képeslapot a nagyobb eseményeknél, így itt is ezzel kezdtünk. Nem tudta senki, hogy mit tervezünk, és úgy akartuk, hogy a nászútról postázzuk majd el a leveleket. Előre megrendeltük a szebb bélyegeket, kitaláltuk a pakkot, amit küldeni tervezünk és indult is a nyomtatás.

Minden boríték kapott felülnyomást a címzéshez, valamint mindegyikbe került egy képeslap, aminek a hátára rányomtattuk a hírt. Ezt úgy készítettük el, hogy a nyomtatott részek között hagytunk helyet, hogy kézzel töltsük fel a sorokat.

Aztán mellékeltünk egy fa betűkről nyomtatott LOVE képeslapot is, melyet - figyeljetek kedves ismerősök! - majd a házasságkötéskor szeretnénk, ha a címzettek visszahoznának a majdani dekorációba. Amolyan kis játékként. Amúgy ezek a LOVE kártyák most is a dekoráció részét képezték, csipeszekkel fellógatott füzérkén voltak kiaggatva, és onnan lettek leszedve és a borítékokba téve.

És mellékeltünk még 1-1 fotót is, immár az ifjú párról.

esk-pakkunk-full-+.jpg
esk-pakkunk-melldísszel-d.jpg

a nyomtatott dekorációk

Ha a párnak nyomdája van, akkor kicsit könnyebb a dekoráció készítése… gondolná mindenki, de a gyakorlatban ez semmilyen könnyítést sem jelent. A kitalálás, a megfelelő látvány kialakítása, ráadásul költséghatékonyan nem egyszerű feladat. Ez esetben ráadásul mi a majdani házasságkötésre is készítettük a kiegészítőket, fontos volt hát, hogy tartós és látványos legyen minden. Így esett a választás a cikk-cakkos zászlókra és a gömblampionokra is.

A zászlós füzérek könnyen bővíthetőek, nem jelent gondot, ha a helyszínen derül ki, hogy kellene még 5m ilyen füzér. Akkor fűzünk még 5-öt. Ráadásul sok helyen olyan öntapadós, sz*r minőségűeket lehet csak kapni, melyek a forró napon, vagy mert már régóta nem tudták eladni, 2-3 perc alatt elengednek leesnek a kötelükről.

Így mi vágtunk, ragasztottunk, fűztünk magunknak jobbat, mely a heves esti szelet is gond nélkül átvészelte.

A gömblampionok kis, a nevünkkel megnyomott kártyákból épültek fel, így azok leszállításához nem kellett platós IFA, egy cipős dobozban bőven elfértek, és előző nap tűztük össze és fűztük fel őket. Hangulatos, látványos és ötletes hatásukkal nagyon fel tudták dobni a vacsora helyszínét.

esk-deko-2.jpg

további dekorációk

A hely, amire esett választásunk egy magánszállás Tahitótfalun, a folyóparton, amolyan kellemes, szellős kis kertben. 10-ből 9 ember azt mondaná rá, hogy ’vintage’ stílusa van, így ezt figyelembe is kellett vennünk. Eleve nem rajongunk a fehér csipkéért és a mindent összeszövő fátyol-szatén kombóért, valamint a vagyonokon összeszedett vágott virágért, ezért olyan dekorációs elemekben gondolkodtunk, amik a., inkább illenek ebbe a vintage környezetbe és b., inkább rólunk szólnak, nem egy esküvőszervező cég marketingosztályának ajánlásairól.

Készítettünk tehát menyasszonyi csokrot, ami színben illett mindenhez, egy pezsgős rekeszt (mivel a melegben inkább a szóda-pezsgő, a Murray koktél volt a fő ital), gyűrűsdobozt, melltűket nekem és a két tanúnak és nyakláncot a hozzá illő fülbevalóval Fanninak. Utóbbi esetében a csigákat is mi gyűjtöttük még egy horvátországi nyaraláson és azokat políroztam fel.

esk-deko-5d.jpg
esk-deko-4.jpg
esk-deko-3.jpg

A papír dekorációhoz Fanni varrt passzoló terítőket, asztaltakarókat, összeválogattunk formabontóbb étkészletet, az esemény előtt 2-3 hónappal pedig már ültettünk kis raku (japán cserép) tálkákba pozsgásakat asztaldíszeknek. Még készültek gipsz kristályokra ültető kártyák, és végül egy stílusos, modern és rólunk szóló összkép lett az eredmény.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg Facebookon, hátha mást is érdekel! Ezek a megosztások sokat segítenek nekünk. Köszönjük őket! ;)

Fanni&Pali - TypoTrafik

programunk elmarad a Design Héten!

Pál GellérfiComment
DHB-breaking.jpg

Kedves Érdeklődők,

Nagy sajnálatunkra le kell, hogy mondjuk a Design Hétre szervezett bemutatóinkat és a Pop-up boltunk sem lesz nyitva technikai okokból kifolyólag.

Kárpótlásul a későbbiekben, de még október folyamán szervezünk nyílt napokat a műhelyünkben, Dunakeszin, így aki szeretne bepillantani a magasnyomó nyomdánkba, illetve megnézni gépeinket működés közben, azokat szívesen látjuk (ha érdekelne titeket egy ilyen program, írjatok az info@typotrafik.com címre, és egyeztetünk).

Valamint, hamarosan elérhetővé teszünk egy útmutatót a magasnyomtatásról itt, a honlapunkon, és aki megírja nekünk postacímét, annak egy bemutató pakkot is küldünk, polimerekkel, nyomatokkal, papírmintákkal. Terveink szerint ezekről beszéltünk volna az előadásokon is és véleményünk szerint hasznos segítséget nyújthatnak tervezőknek, ha letterpressben gondolkodnak.

Megértéseteket köszönjük és elnézést!

Fanni&Pali - TypoTrafik

ütős névjegyek, ütős üzletekhez

Pál GellérfiComment
v&b-4-02-+.jpg

Az egyik leggyakoribb feladat, amit kapunk az a névjegyek készítése. Eléggé vegyes az érdeklődő kör és sokan nem tudják megfelelően kezelni, használni a névjegyeket, ezért vagy egy szóróanyag-szerűt készíttetnek maguknak, vagy túlzásba viszik a tervezést és egy nem működő kártya lesz az eredmény.

Amit mi javasolni szoktunk a minket megkeresőknek, hogy mindig nézelődjenek a neten! A Pinterest-en ha valaki beírja a ’letterpress’ és ’business card’ kifejezéseket, az biztosan kap egy átfogó képet erről a technikáról és talán ötleteket is tud gyűjteni.

Ezt követően célszerű kitalálni, hogy kiknek, milyen közönségnek készül a névjegy. Ha csak egy pultra kell letenni, ahonnan boldog-boldogtalan vihet egyet, akkor nem feltétlenül éri meg a magasnyomást választani. Viszont, ha személyes találkozókon vagy kiállításokon - azaz válogatott, potenciálisan értékes közönség előtt - kerülnek felhasználásra a névjegyek, akkor már működhet a dolog.

emlékmentő-négyzetes-+.jpg

Miért? Nagyon egyszerű.

Mindenki szeretne kitűnni és ennek fontos szerepe is van a kapcsolatépítések alkalmával, de nem mindegy, hogy milyen ötlettel és megvalósítással társul ez a kitűnés. A minőség, a kigondoltság stabilitást és hosszú távú, tudatos tervezést sugall, pont azt, amit egy vásárló, ügyfél, partner keres, és ezt az élményt erősítheti meg egy jól megválasztott névkártya.

A dizájn, a felhasznált anyagok, illetve a méret mind fontos szerephez jut a majdani „szórás” működésénél. A dizájn sugallja az összképet, amit a cég/vállalkozó sugallni szeretne. A logó, az arculati elemek kommunikálják a potenciált, ezek alakítják az első benyomásokat. A méret (szélesség, magasság és a vastagság!) a riválisok sablon kártyái közül emelik ki a konkrétat. A felhasznált anyagokon múlik a névjegy tartóssága és esztétikája, melyek közül a papír kimagaslik, ugyanis ez az összes előbbi szempontot hozza.

A papír esetében meg kell jegyezni azt is, hogy magasnyomni csak bizonyos hordozóra lehet szépen (vagy eleve). A legismertebb és keresett technika, a túl vagy vaknyomás tipikusan ilyen technika.

bermark-2.jpg

Természetesen, számos dolgot lehetne még írni a névjegykészítés és a letterpress kapcsolatáról, de annyira függ a konkrét ötletektől és a koncepcióktól minden névjegy, hogy nagy általánosításokkal csak megkötnénk a tervezők fantáziáját.

Azért egy kis segítséget adunk, hamarosan felkerül a Nyomda menüpont alá egy letölthető útmutató tervezőknek, melyben írunk a leggyakoribb hibákról, tervezési tudnivalókról, a nyomdatechnika sajátságairól.

Aki feliratkozik hírlevelünkre, vagy like-olja facebook oldalunk, az biztosan nem marad le, ha már elérhető lesz az útmutatónk!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg Facebookon, hátha mást is érdekel! Ezek a megosztások sokat segítenek nekünk. Köszönjük őket! ;)

 

Fanni&Pali

Irány a Design Hét Budapest!

Pál GellérfiComment
DHB.jpg

Letterpress = kreatív nyomtatás

Már múlt évben is szerettünk volna kiállítani rajta, de nem jött össze a műhelybeli munkálatok miatt.

Viszont idén, október 9 és 15 között, minden nap megtaláltok minket 10:00 és 18:00 között Budapesten, a Margit körút 64/b alatt található POP-UP boltunkban (bejárat a Bakfark Bálint utca 3 felőli akkubolton keresztül).

A TypoTrafik ajándéktárgyai mellett szeretnénk minél több, a magasnyomással kapcsolatos dolgot is kiállítani, hogy aki érdeklődik a témában, az sok érdekességet nézhessen meg. Láthatóak lesznek fabetűk, ólombetűk, a betűöntés pár aprósága, a mai magasnyomás legfontosabb alapanyagai, de természetesen kézbe lehet venni magasnyomással készült nyomatokat és ott, helyben ki is lehet majd próbálni magát a nyomtatást.

Október 14-én szombaton és 15-én vasárnap pedig 2-2 előadást is tartunk, mindkét napon 14:00-tól, illetve 16:00-tól nagyjából 1,5 órában. Ezeken szó lesz arról, hogy mik a legfontosabb és alapvető különbségek a CMYK, ofszet és a magasnyomás között, hogyan célszerű tervezni ilyen nyomatokat és mik a leggyakoribb hibák, amik előjöhetnek.

De, természetesen megosztjuk tapasztalatainkat arról is, hogy milyen esetekben érdemes a magasnyomást választani, milyen trükköket lehet bevetni egy ütős névjegy készítésénél, vagy mitől lesz látványos egy nyomat, ha valaki ezt az eljárást választja.

Az előadások ingyenesek, de aki szeretne részt venni rajtuk, azoktól kérjük, hogy regisztráljanak, és küldjenek egy mailt a nevükkel és a választott időponttal a gellerfi.pal [kukac] gmail.com címre.

Reméljük, hogy találkozunk valamelyik nap, de addig is kövessetek minket Facebookon, a www.facebook.com/typotrafik címen!

És nézzetek körül a Design Hét oldalán is, mert több más, jó program is lesz a héten!

A Design Hétről pedig itt tudhattok meg többet:
www.designhet.hu
www.facebook.com/budapestdesignweek

 

Fanni&Pali - TypoTrafik
typotrafik@gmail.com

BAAAD DOG! képeslapok története

Pál Gellérfi

Gyerekkorunktól kezdve szeretjük a természetet, bár némiként máshogyan. Pali amolyan Durrell-en és Attenborough-on felnőtt természetbúvárként, míg Fanni megrögzött kutyabolondként és falevélgyűjtögetőként. És mindig szerettük volna, ha valahogyan ezt a szeretetünket át tudjuk adni másoknak is, ha fel tudjuk hívni a figyelmet a természet varázslatosságára és szépségére, illetve, ha tudunk valami pluszt tenni mi is a természetvédelemért.

De mivel Fanni ennél közvetlenebb kutyasegítést is szeretett volna, és mivel Pali pedig a hazamenthető kutyusok létszámát 1-ben határozta meg, így tovább gondolkodtuk, hogy mégis mit lehetne tenni.

Egy ilyen gondolkodásnál történt, hogy Fanni kutyája, az igazi ’baaad dog’, Rocky érkezett a legújabb szeretet és vakarás adagjáért, és miközben olvadozott, olyan szemekkel bámult, amelyeknek egyszerűen nem lehetett ellenállni.

„Rocky-t kéne elvinni mindenkinek, hogy lássák milyen jó egy ilyen talált kutya!” - mondta Fanni

És bevillant mindkettőnknek, hogy igen, ez működhetne, hiszen akárki ránéz egy ilyen komikus, rosszalkodni szerető szeretetgombócra, az biztosan megérti azt a pluszt is, amit egy talált, befogadott állat hoz magával.

Ígyhát műhelyünk indulásának apropóján - nomeg mert valahogyan úgyis adakoznánk állatvédő szervezeteknek - arra gondoltunk, hogy kössük össze egyből a két dolgot.

Minden 10 darabos BAAAD DOG! képeslap csomag árából 400.-ot, támogatás formájában a Vigyél Haza Alapítvány számára ajánlunk fel. A felajánlás összegét a szükséges dolgokra költheti el az Alapítvány, melyeket mi beszerzünk és eljuttatunk nekik.

Mindazok tehát, akik vásárolnak ajándékkísérőnek, elpostázni vagy akár csak maguknak ilyen képeslapokat, azok egyben tesznek is az arra rászoruló kutyákért és olyan helyre és olyan célokra megy felajánlásuk, ahol tényleg jól hasznosul.

És hogy mire elég 400 forint egy kutya életében?

Ekkora összegből hozzávetőleg egy nagyjából 20kg-os kutya egy heti élelme fedezhető házi körülmények között. Menhelyes állatok esetében mindez változik a felajánlások, támogatások fényében, hogy minél változatosabb és megfelelőbb étrendet lehessen összeállítani a kutyáknak.

De ugyanekkora összegből negyed évig lehet védettséget biztosítani féreghajtóval a paraziták ellen.

Tapasztalatainkból tudjuk, hogy egy állatvédő szervezetnél a szabadon felhasználható készpénz a legértékesebb, de sokan bizalmatlanok a pénz adományozással kapcsolatban, ezért mi úgy segítünk, hogy olyan alapvető és amúgy is megvásárolandó dolgokra fordítjuk a képeslapokból befolyó támogatást, aminek segítségével az Alapítvány pénzt tud megtakarítani váratlan vagy speciális esetekre.

Szóval, jótékonyságra fel!

Asbern 1/2 - Archív 2015.07.14.

Pál Gellérfi

Asbern 1/2

a sztori

A nyugat-német Ausburgban születtek meg a ’60-as, ’70-es években az Asbern-ek. A mi Asbernünk pedig valószínűleg első tulajdonosként egy holland grafikushoz, Toon Wegner-hez került, aki 2010-es haláláig rendszeresen dolgozott rajta. Majd özvegye eladta a gépet egy szintén holland úrnak, aki 77 évesen úgy érezte, hogy végre valóra válthatja álmait, és nyomtathat majd kedvére… Ám 2 év múlva rájött, hogy már túl öreg az álmaihoz, illetve nyomtatott egyet, de mivel jó barátja volt Toon-nak, így nem akarta, hogy az ő halála után a gép elkallódjon, elvesszen, rossz kezekbe kerüljön, így inkább az eladása mellett döntött.

És hogy mennyire különleges gépek ezek: Másnap, amikor nyélbe ütöttük a dolgot és a holland úr írt, hogy már a miénk a gép, Toon Wegner özvegyétől kapott egy mailt, amiben arról érdeklődött, hogy igaz e, hogy eladja a gépet. Nyomonkövetés, mi?!

Toon Wegner, világhírű holland grafikus a mi gépünket használja! :)

tök jó, hogy vihetjük ki a gépet, amit múltkor hoztunk be

Szóval nekünk ugye bent volt még az a gép, amit 5-en hurcibáltunk be és majd ki kell újra hozni, hogy a helyére bekerülhessen az Asbern… Miután kikerült, már semmi más dolog nem volt, mint várni az új csöppség érkezését.

Érdekes módon, a próbázónk 1 évvel öregebb volt az Asbern-nél, ám a két világ (keleti-nyugati) technikai szintkülönbsége tökéletesen megmutatkozott rajta. Mind a kettő teljesen jól ellátta a célt, amire készültek, csak míg itthon nem volt ajánlott házinyomdászkodni, addig nyugaton kb direkt erre a célra (is) fejlesztették ki ezt a géptípust.

620kg lett, maradhat?

Mivel vállaltuk a szállítás leszervezését, így az összes szervezési macera itt csapódott le. Információs hátszéllel persze gyorsabb volt, de azért még így is eléggé rázós, amikor kiderül, hogy nagy kamion nem mehet be a holland városka lakónegyedébe, azaz egy kisebb kocsinak kell oda mennie. Viszont azokon meg nincs daru, emelő, emelőfal, semmi, így azt ott kell szerezni. Ja, innen szerezzünk oda egy emelőt.

Az egész kinti mizéria végül úgy zárult, hogy mikor vázoltam az eladónak a szállítás/felpakolás problémáit, akkor MELLESLEG megemlítette, hogy ad egy 5 euróst a szomszédban lévő TARGONCÁSNAK és az akkor majd pikk-pakk feldobja a kocsira a gépet… hát… egyből nem is az emelőfalas kocsit küldtük, hanem a csak sima platós. 
 

Itt mi úgy éltük meg a dolgot, mintha a piramisokat kéne a Kopszi-gátra átrakatni a Holdról, míg ott, Hollandiában egy hangulatos sufnipakolás lehetett a dolog. A magyar kamionos meglepődve újságolta, hogy amikor megérkezett, a holland úr megkávéztatta, megsütikéztette, míg a targoncás oda nem ért.

Aztán már sima ügy volt… letenni a kertben. Mert utána jöhetett még az a bizonyos 4 lépcsőfok, ami a műhelybe vezet. És ugye ha rámpát építettünk volna ezekre a lépcsőkre, hogy „legurítsuk” rajta a kerekekre rakott gépet, akkor az lecsúszva, a súlya miatt nemes egyszerűséggel a ház hátsó falán ki is jött volna. Persze nem, de azért átrendezte volna a dolgokat.

Úgyhogy végül 6 erőember, erős kínlódással, de sikeresen beküzdötte a gépet.

az Asbern és a próbázó - várják a szállításokat

az Anger - utolsó mozzanatok - Archív 2015.06.27.

Pál Gellérfi

az Anger - utolsó mozzanatok

Anger-összerakás-és-kész-állapot---05.jpg

lássuk a medvét!

Eljött a nagy nap, nekikezdtünk az összeszerelésnek.

Hogyan kell összerakni egy nagy gépet? Hát úgy, ahogyan az szét lett szedve, csak visszafelé! Naigen! Csak szépen, újrafestett állapotában egy kicsit azért odafigyelősebb. És a szétbontásnál ugye azért van, amit csak le kell feszíteni, míg az összerakásnál ugyanezt a rész nem lehet „csak rá kell feszíteni” módon végezni.

Ez okozott is némi zavart. Főleg, hogy a gép legfontosabb összeillesztési pillanata az volt, amikor az ellensúly már rögzítve volt a nyomó (hátsó) tégelyhez, a papír (elülső) tégely pedig a forgatókarokhoz, és a kettőt kellett egy főtengelyjel összebiggyeszteni. Hátul kb 130kg, elöl 70kg. És minden pontosan illeszkedik, tehát nem ikeabútorosan össze kell csavarozni-kalapálni-feszíteni, hanem egyből jól kell.

És amikor a fő részek megvannak, akkor jönnek a kisebbek felszerelése, 6 millió számozott csavarral. Izgi volt. Azért is, mert még mindig van 6 csavar, aminek nem találni a helyét, pedig biztosan a gépben volt valahol. Mégjobb, hogy már nincs menet sem, ahova lehetne próbálkozni. :)

Jaigen! A hengerek. A felújítás egyetlen része, amit - érthető okokból - mi nem tudtunk elvégezni, az a hengerek újragumizása volt. Ezt a Csepel Művek területén lévő hengergumizókkal kellett megoldatni. Na, mindenkinek nagyon ajánlom, hogy egyszer ugorjon be a művek területére. Kicsit 3. világbeli hangulat van, de még sok 60-70 éves épület áll, és egészen elképesztő, hogy mekkora gyártelep volt az régen. Azért a kalandvágyók vigyenek 3 napi hideg élelmet, mert a belső utcák vasipari dolgokról, a régi munkafázisok elhelyezése szerint vannak elnevezve (Iparvágyány u., Acélcső u., Könnyűfémforma-öntő u., Öntöde u., Öntő u., Színesfém u., Lakatos u., stb ) és a laikusnak ez olyan szinten összekeverhető, hogy az csak na.

a régi és az új gumi

az egyetlen módosított minta

az Anger - második felvonás - Archív 2015.06.25.

Pál Gellérfi

az Anger - második felvonás

a császár új ruhája

Egy ilyen felújítás előtt a legnagyobb kérdés (a hogyan rakjuk össze?-n és a minden megvan hozzá?-n kívül) az, hogy milyen szintre és milyen módon újítsuk fel. Egy muzeális gépet már illik eredeti állapotba hozni, de én annyira nem rajongok a skanzen hangulatért, szóval azért valami csavart szerettem volna.

Nagy, nehéz vas, tehát a fekete szín marad. Nyomokban még látszottak - bár megsötétedve - az eredeti piros csíkfestései, sőt, az egyetlen neten fellelhető példánnyal összevetve láthattuk azt is, hogy eredetileg vékony vonalak voltak rajta, nem olyan centis sávok, mint ahogyan egy múzeumban látható.

Külön szép volt, hogy előtűntek az öntési hibák, lyukak a vas elemeken, amik ma már külön szépségként hatnak, amolyan technikatörténeti pikantériák, így szerettem volna, ha ezek is megmaradnak. Persze, a bécsi készítők igyekeztek leglettelni mindent (ezt néhol elég sziszifuszi módon), és ez nem egyszer abban nyilvánult meg, hogy 1-2mm vastagon volt bevonva és síkra csiszolva a gép. Aki javított már karosszériát, vagy bútorált asztalt, szekrényt, és azon glettelt, az tudja, hogy azt később visszaszedni nem olyan izgi, ezért elsőre szépen és kellően kevés anyaggal jó megcsinálni… na, Bécsben ezt tudták, de mivel akkor még nem volt autótuningoló műsor, ahol mindent csúcsra „pimpelnek”, így a munkás urak többek között ilyen gépeken tombolták ki magukat. Acélerős glett, vastagon és szinte észrevehetetlen símaságban.

Úgyhogy ezek fényében döntöttünk:

- marad a fekete festés, de matt tónusban

- le kell szedni a glettet (a további lepergés és az öntvény hangulat miatt is)

- 100%-ban vissza kell festeni a piros ornamentikát rá, de fényes festéssel, hogy frissebbnek hasson

- 1 plusz minta kerül rá

 

40 napos tisztító böjt

Akkor nekiláttunk a vakargatásnak. Drótkefék, acélspaknik. Szerencsére hőlégfúvózni meg kromofágozni nem kellett a vázat (utóbbit csak kiröhögte volna a régi festék), azt elég volt mechanikailag letisztítani, de a festékezőművet, festékadagoló vályút, festékező tányért bizony kromofágozni kellett.

És az az élmény, amikor lemállik az emberről a vegyvédelmi kesztyű… :) … az valami csodás. Hát még az, amikor óhatatlanul (és hülyeségből) a csupasz kézzel kromofágozás miatt majd 2 hétig a bőrbe ívódott festéket kell habkövezni.

De megérte!

Minden tühtig lett, elkezdtük a festést és az ornamentikázást. Fanni időnként elmorzsolt 1-1 könnycseppet, de végül meglettünk vele.

Kis érdekesség, hogy az elejétől kezdve gyűjtöttük a leszedett retket, számfüggő vagyok, ez van.  És az derült ki, hogy csak 20dkg-val több koszt szedtünk le róla, mint amennyi festéket vittünk fel rá. Bár azt megjegyezném, hogy régen nem alapozós festékkel operáltak, hanem a glett anyagába kötött bele az amúgy hígabb festék (ezért is glettelték anno mindenhol le). A festés csak esztétikai szempont volt, míg ma a korrózióvédelem a fő cél vele.

Ugyanezért van, hogyha lepattint valaki véletlenül egy régi tárgyat, akkor sárgásfehér felületet talál a festés alatt. Na az a glett!

a kis hobbit keresi a gyűrűt

az Anger tégelysajtó - Archív 2015.06.24.

Pál Gellérfi

az Anger tégelysajtó

15---Anger-und-Söhne.jpg

a gép története

Josef Anger 1837-ben született, a mai Csehország területén, majd lakatos lett Bécsben.

1852-ben elkerült az USA-ba, ahol a New York-i Singer varrógépgyárban helyezkedett el. Itt aztán annyira kitanulta a gépgyártást, hogy tervezett is egy saját gyártmányú Anger varrógépet, sőt, 1883-ban díjat is nyert vele. Belevágott a gépgyártásba is, ám 2 évvel később a rossz gazdasági helyzet miatt feladta gyárát és visszatért Bécsbe.

Itt aztán megalapította üzlettársával a Maschinenfabrik Anger und Müller Hernals-t, melyben eleinte varrógépeket, majd nyomdagépeket kezdtek készíteni. Aztán mikor kiszállt mellőle Müller Hernals, akkor átkeresztelte a vállalkozást Nähmaschinenfabrik Josef Anger-re, majd mikor fiai is csatlakoztak hozzá, akkor jött létre az Anger & Söhne.

Amúgy munkatársainak saját lakótelepet építtetett és alapítványon keresztül támogatta a rászoruló iskolásokat.

 node hogyan is került hozzánk

Arról már volt szó, hogy egy kósza netes keresés kapcsán bukkantunk rá véletlenül. Mikor lefixálódott, hogy a miénk lehet és beszereztük a cseregépet, akkor indult a procedúra. Leutaztam a géphez, ahol az egykori tulajdonossal szétszereltük. Egy ekkora gépnél ez mindig izgalmas, mert minden csavarja konkrétan valahova tartozik, nem feltétlenül lehet újra összerakni a hosszú évek alatt összecsiszolódott részeket, ha más sorrendben, már elemekkel épül össze újra. Szóval folyamatos fotózás és tempo-tempo-tempo, mert nem volt sok idő rá.

Természetesen a gép emeleten volt, így onnan egyesével kellett lehozni minden részét, a vázat, a tégelyeket, a lendítőkereket, stb.

De az izgalom nem állt meg ezen a ponton. Ugyanis a helyén, ahol addig állt, éppen felújítási munkák zajlottak, így komoly rizikó volt, hogy nehogy lába kéljen 1-1 darabjának. Főleg úgy, hogy a szállításra előkészítve, az ajtó mellett kezdtük raklapra tenni, és onnan csak 10m volt a szabad ég. Úgyhogy beálcáztuk egy sittes-kukás halomnak.Szóval azokon az éjszakákon, míg a szállítók fel nem vették én nem nagyon aludtam.

De szerencsésen megérkezett hozzánk, lerakták az udvarra…

a lépcsők

Az örök ellenségeink. Mert milyen egyszerű lenne az élet, ha a műhelybe csak maximum egy enyhe rámpa vezetne és nem 4+4+1+3 lépcsőfok, kanyarokkal. Úgyhogy raklapokon át, darabonként nekiindultunk és bevonszoltunk mindent, pontosan ugyan annyi idő alatt, mint amennyi alatt szétszedtük.

Persze, Fanni igazán akkor mordult be, amikor rájött, hogy a „bevisszük simán” alatt én azt értem, hogy ő nézi, amint én huzigatom-pajszerezem az elemeket vietnámi papucsban.

a pillanat, amikor Fanni rájön, hogy ő nem cipelhet

Honnan indultunk - a gépek 2/2 - Archív 2015.06.16.

Pál Gellérfi

Honnan indultunk - a gépek 2/2

T 08 cover (1).png

Rajongó habitusú olvasóink legutóbbi bejegyzésünk után egyből kérdezték, hogy mi lett a malaccal és magával a Korrex project-tel, hiszen a képen, a coca hasán nem a sas logó van, hanem egy piros csapágykerék és az ASBERN felirat. Hát pontosan! 


Miután az Angert beparkoltattuk az udvarra, és Fanni, én, meg 4 lumbágó behúzigattuk a műhelybe, felújítottuk, rendbe tettük, de mikor még kipróbálni ugyan nem sikerült, újra előjött a plakátnyomó kérdéskör. Tehát a coca újra elkezdte a hízást, beleraktuk a kezdő keretet, hogy majd de jó lesz, ha egyszer lesz egy Korrex plakátnyomó gépünk is.

És megint 1 hét elteltével felbukkant egy német nyelvű hirdetés, amiben egy nagy Asbern plakátnyomóról írtak. „Örülne eladni tőle!!!” - a legszebb mondat, amit az ember a Google Fordítóval németről magyarra tud konvertálni.

Egyből ment is a mail, de csak idegtépő csend jött válaszul. Aztán 1 héttel később egy fura üzenetet kaptunk, amiből kiderült, hogy Belgiumban egy öreg úr már nem tudja hajtani a gépét és megfelelő utódot keres neki. És mivel elsőnek írtunk, miénk lett a jog, hogy megvásároljuk, ha szeretnénk.

Hát NANÁ!

Bár volt egy kis gond!

Ugye a cocán a Korrex logó virított, így első és legfontosabb dologként szépen levakartam a festést és a lakkot, újrafestettem, ám immáron Asbern felirattal, lakkoztam, visszatettük a pénzt és…

 

Szóval cocaúr eltávozott közülünk, és elindult a gép hosszabb útjára hozzánk.

És így érkeztünk el a 2 fő gépünk megszerzéséig (lóugrásban elmesélve), melyek egyaránt kisebb csodaként kerültek látóterünkbe. 10 géppel és 7 eszközzel később pedig eljutottunk oda, hogy a tervezett magasnyomásos technikák, trükkök 80%-áról ki tudjuk jelenteni, hogy képesek vagyunk megcsinálni.

Persze, van még az a 20%, de arról majd egy következő poszt fog szólni!

Honnan indultunk - a gépek 1/2 - Archív 2015.06.12.

Pál Gellérfi

Honnan indultunk - a gépek 1/2

No, igen! A gépek!

A legizgalmasabb része a nyomdaműhely felállításának pont a gépek és eszközök beszerzése és javítása volt.

az Adana 8x5

Miután nagy nehezen rájöttünk, hogy az Adana típusú tégelysajtók lehetnek a megfelelőek az áhított névjegy elkészítésére, neki is lendültünk beszerezni egy ilyen gépet. Ám ez meglehetősen nehéz feladatnak tűnt, ugyanis Magyarországon annyira nem ismertek (brit gépek), de azért néha ki lehet fogni egyet. Miután felbukkant egy ilyen gép, megpróbáltuk megvásárolni, de lassúak voltunk. Úgyhogy a külföldi felületeken kezdtünk keresgélni és karácsony környékén sikerült is lecsapnunk egy kitűnő állapotúra.

Alig bírtunk magunkkal és a kis, 16 kilós géppel. Láttuk benne - illetve a technikában - a lehetőséget, hú, majd másoknak is csinálunk névjegyet, meg akár meghívókat, képeslapokat… ám még ekkor nem volt mit lenyomtatnunk. Ígyhát beszereztünk rengeteg ólombetűt is, komplett szetteket, több mázsás kiszerelésben. Hát naná, hogy ekkor még nem voltunk teljesen tisztában azzal, hogy pontosan mikre, milyen gépekre, eszközökre, alapanyagokra lesz szükségünk, hiszen még nagyon az elején voltunk.

Ahogy beleettük magunkat a dolgok sűrűjébe, úgy vált egyre evidensebbé, hogy több helyre lesz szükségünk, és nekiláttunk a műhely kialakításának. Ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan kerestük a gépeket. És rábukkantunk egy nagyobb, masszívabb kézi gépre, ez lett a 2. gépünk, melyet igen sokáig használtunk is. Közben ismerősök is keresgéltek, illetve a sok mail hatására úgy tűnhettünk, mint aktív gépszerviz, így sorra jöttek további tégelysajtók is, sőt, ahogy írtam az előző posztban, néha mi is kifogtunk 1-1 kitűnően alulértékelt, de javítható gépet.

a próbanyomó

Az Adanával minden jó volt, de a nagyobb kézivel még jobb… viszont a nyomtatható méret eléggé limitált volt, és azért reménykedtünk benne, hogy majd valamikor fogunk tudni fabetűket is nyomtatni. Szóval a kereséseink kiterjedtek a próbanyomókra, plakátnyomókra. [Előbbieket főleg a kiszedett ólombetűk ellenőrzésére használták. Gyorsan nyomtak velük egy próbát, és ha nem volt hiba a betűk között, akkor vitték is őket a nagy, nyomdagépre. Ám a plakátnyomók (bár hasonlóan néznek ki) főleg kisebb szériák nyomtatására, illetve precízebb, nagyméretű, pontos és akár fa betűs nyomtatásra lettek fejlesztve.]

És TALÁLTUNK egy ilyen gépet!!! Leutaztunk Szegedre megnézni, és nagy örömünkre egy nagyon rendes nyomdász még őrzött egy próbázót. Miután felutaztattuk, egyből fel is újítottuk, az asztalát is restauráltuk, rendbe raktuk, viszont közben érkeztek a kis Adanák sorban, javításra. Szóval nagyon sokat nem tudtunk a próbázóval foglalkozni.

Kb 1 évvel később aztán már láthatóvá vált, hogy igazándiból még mindig jobb lenne egy nagy, nem feltétlenül kézi tégelysajtó… és egy nagyon nagy, igazi plakátnyomó… meg egy rózsaszín unikornis, meg egy tűzoltóautó, meg egy jedikard. Vágyaink voltak, de ezekre rábukkanni mesebeli történet. Úgyhogy csak titkon reménykedtünk…

 

az Asbern project

A történeti hűség kedvéért ez eredetileg Korrex project volt. Az Asbern és a Korrex is plakátnyomó géptípus, és Korrexből valamivel több van még ma is. És mivel tégelysajtóból meg szinte semennyi, így a titkos haditervünk az volt, hogy gyűjtünk-gyűjtünk, hogyha felbukkanna egy ilyen gép, egy Korrex, akkor arra egyből le tudjunk csapni. Szépen el is terveztük a dolgot. Egy porcelán cocaperselyt feltuningoltam spéci logóval, kézzel festettem rá egy korrex-sast, lelakkoztam, és a kezdő dózist bele is tettük. Kb 1 hét elteltével, egy depis, csalódott pillanatomban (mely a „sohasem lesz nagy gépünk” hangulatban telt) elkezdtem a legszéleskörűbb átvilágításomat tégelysajtó témakörben a neten, és lássunk csodát, egy ’90es években készített leltári jegyzőkönyvben rátaláltam 3 szóra: próbanyomó gép, tégelysajtó!

Hát van vagy volt valahol próbanyomó! És biztosan nyomdászati, hiszen tégelysajtót is említenek. Az egyik legizgalmasabb mailemet írtam a leltári lista készítőjének, hogy megérdeklődjem, nem e olyan próbanyomó gépük van, mint nekünk. Ugyanis a miénkről - én úgy véltem - hiányzott egy festékezőmű, aminek újragyártatásával a mi gépünk próbázóból plakátnyomóvá válhatna.

Egyeztettünk hát egy időpontot, és leugrottunk megnézni, lefotózgatni a gépet és a hiányzó alkatrészt.

Sajnos fiatalabb, ebből adódóan pedig eltérő gépekről volt szó, viszont mellettük pihent egy Anger und Söhne tégelysajtó. WowwW!

Egy olyan óriási gép, amelyről azt hittük, hogy már nincs is!

Idegrázva utaztunk vissza, és a vonaton már fogalmaztuk a mailt, amiben megkérdezzük, hogy nem  e eladó a masina.

Nem szaporítva a szót a végtelenségig, az eredménye az lett, hogy elcserélhettük a gépet egy kis, kézi tégelysajtóra, mert ott ennek nagyobb hasznát látták, illetve ezt a 450 kilós csöppséget már nem nagyon tudták kihasználni.

Így - mindenki örömére - egy win-win szitu lett a történet vége. Mi szépen a coca hasán a gumi kupakot kiszedtük, megvásároltuk a cseregépet, majd elvittem az új gazdájának. Ott szétszereltük a kb 130 éves Angert, raklapra kínlódtuk és felszállíttattuk hozzánk, de erről lesz még szó bőven.

István: Ez úton is nagyon köszönjük! Hihetetlen nagy ugrás volt ez nekünk, melyért nem tudunk elég köszönetet mondani. Fanni kutyája mellett 4 fős családdá váltunk, hála neked! ;)

… folyt.köv. ...

 

Honnan indultunk - az eszközök beszerzése - Archív 2015.06.07.

Pál Gellérfi

Honnan indultunk - az eszközök beszerzése

Ha újrakezdenénk az eszközök beszerzését, esküszöm, hogy egy Nyomdászati kislexikon megvásárlásával kezdenénk a dolgot. Ugyanis a magasnyomás oly régre nyúlik vissza és olyan szétterjedten volt jelen* még Magyarországon is, hogy szinte megyénként máshogy hívnak dolgokat.

* Persze-persze, tudom, hogy mindenhol voltak nyomdák, de a folyamatos technológiai váltások és az államosított nyomdai eszközök, gépek egy-egy csomópontba gyűjtésével mindenfelé nyomdászati közösségek alakultak. Ahogy én látom a dolgot, ennek a folyamatnak az egyik eredménye az lett, hogy a lakosság többsége egyre kevésbé ismerte a nyomdák működését, egyre kevesebben láttak nyomdát, nyomtatást, míg a közösségek nagy büszkeséggel őrizték és űzték a régebbi technológiákat is, ám nyelvezetük lokálissá vált.

Például amikor Szegeden jártunk keresgélni, akkor játszódott le az alábbi párbeszéd egy idősebb nyomdásszal (akit különösen a szívünkbe zártunk, mert már elsőre nagyon korrekt és segítőkész volt velünk, éspersze olyan humora volt, hogy még hetekig fel-felröhögtünk a poénjaira gondolva).

Az irodában ülünk, és írjuk össze, hogy miket kaphatunk meg, illetve mikre vadászunk még:

- Hát még winklit keresünk…

- Az micsoda?

- Hát, amibe a betűket kell szedni.

- Na, várjál csak… - lexikon fellapozva egy metszett képnél -… így néz ki?

- Ja-ja! Igen!

- Na, ezt nálunk úgy hívják, hogy ’szedősorjázó’. Mit is ír itt, mi a neve… ’Winkelhaken’… hmm… az ember mindig tanul valami újat!

Szóval így megy ez. A nevek jelentik az egyik legnagyobb problémát, mert mindenki máshogy ismeri mindennek a nevét. És ez fordítva is igaz. Egy netes hirdetésből már tudtuk, hogy nyomdász, örökös vagy laikus adta fel a hirdetést. És ha nyomdász is, akkor fiatalabb vagy inkább idősebb. Pl a sarokkerekítőt, ami ívbe levágja a nyomat sarkait, azt ma már sarokkerekítőnek hívják, míg az 55 feletti korosztály sarokgömbölyítőként beszél róla, vagy csak egyszerűen gömbölyítőként (ráadásul ezen a néven egy könyvkötészeti eszközt is ismert).

Mint a kockás füzet, ami négyzetrácsos füzet is és manapság már négyzethálós.

De az elnevezés-probléma esetében van még egy csavar: Hogyan keressünk olyan dolgot, aminek nem ismerjük a nevét? Például tudja a blog lelkes olvasóközönsége, hogy a cipő fűzőit és a fűzőlyukakat védő és lezáró, kis fém mütyürkét hogy hívják? Mert ha ezt tudja, akkor nem lesz gondja, amikor egy RINGLIZŐT szeretne találni. :)

Vagy, volt még egy humorosabb sztori, így zárásnak ezt is megosztanám.

Úgy 2 éve belefutottunk egy apróhirdetésbe, ami egy nagyon alul árazott nyomdagépet hirdetett. A géphez egy igazi anti-fotót mellékelt a hirdető, amin még a jövő hét is látszott, csak éppenséggel a viseltes nyomdagép lógott le róla. A hirdetés címe pedig az volt, hogy ’kézi aranyozó’. A mindennapi használatban valójában ezt inkább ’Adana típusú 8x5-ös kézi tégelysajtónak’ szokták nevezni, és én is csak onnan vettem észre, hogy miről van szó, hogy a vázának az öntési sorozatszáma éppen még látszott a képen, valamint feltűnt a tipikus, régebbi modellekre jellemző alvadt vér színű festés.

Kellett pár pillanat, hogy leessen a 20 filléres, de azért szélsebesen hívtam a hirdetőt és így jutottunk hozzá a 3. gépünkhöz. :)

 

ADANA - lets-play-lego.jpg

 'kézi aranyozó' - szétszerelve, tisztítása előtt

Legközelebb igazi infógrafikás poszt jön majd, a TypoTrafik gépeinek evolúciójáról!

Honnan indultunk - a helyszín - Archív - 2015.06.05.

Pál Gellérfi

Honnan indultunk - a helyszín

Egy rövidke posztot azért a helyszín is megér, mivel annyi minden történt ilyen kevés négyzetméteren, hogy muszáj róla ejteni 1-2 szót.

Szóval amikor már láttuk, hogy a gépeink gomba mód növekedni és nehezedni kezdtek, akkor elkerülhetetlenné vált egy műhely kialakítása. Szerencsére ehhez nem kellett messzire mennünk, keresni megfelelő alapozású, száraz helyet, így az ezzel járó mizériát átugorva az alap felújításokkal kezdhettük is a dolgokat.

Sajnos nem fotóztuk le az őskáosz állapotát, csak amikor már leválasztásra került a nyomdai rész a nagyműhelyről, de azért a méretek jól láthatóak ezeken a képeken is (meg még a régebbi rovarevős florárium is).

 

Szóval ekkor még csak egy nagyobb, de a kategóriájában azért kisebb kézi tégelysajtónk volt, illetve ez az a pillanat, amikor csak ezt birtokoltuk összesen (erre majd az egyik következő posztban visszatérünk). Ide kezdtük aztán szépen, lassan becipelni a gépeket. 

Persze, naivan mindenki azt gondolja elsőre, hogy hát mi ebben a nagy szám? Egy műhelybe gépeket bevinni? Na, igen! Mi is így voltunk ezzel (Fanni mondjuk kevésbé, ő mindig drámában volt, ha valamit be kellett valahogyan vinni).

takarítás-tatarozás-takarítás…

A végtelen történet gyakorlati része. Leszedni a linóleum borításokat, kiglettelni az alóluk előtűnő Mariana-árkokat, aztán amíg köt a glett, a 459.347 lyukat, egyenetlenséget, csavart, kiálló dűbelt is eltüntetni, majd festeni, festeni, festeni. És elvileg készen is lennénk. >>>Lehet is becuccolni!<<< Ez egészen addig nem is lehet gond, amíg nem tudatosodik az emberben, hogy minden gépünk 40 kiló felett van. Van amelyik 4-5 kilóval több, van, ami 410-zel, vagy 615-tel. Éspersze, úgy igazi a dolog, ha van 4+4+1+3 lépcsőfok és szintkülönbség a műhely és a kapu között. 

hova tegyük… hova vigyük

Aztán, amikor bekerült minden a helyére, jöttek a nem várt fordulatok. Új gépre bukkantunk, ami azt jelentette, hogy az egyik régit le kell cserélni, tehát lehet is kivinni a nagy nehezen bevitt vasakat. Ha megszorozzuk ezt a lecserélési procedúrát annyival, ahányszor váltottunk gépet a jelenlegi állapotig, akkor bizony ez egy eléggé fárasztó edzésprogram volt, így visszatekintve. 

A sors iróniája, hogy annyira gyorsan cseréltük le a gépeinket, hogy állandóan át kellett alakítani az asztalokat, munkapadokat, egyéb bútorokat hozzá. Mert hol volt hely egy nagy papírtartóval egybeépített munkaasztalnak, hogy nem, hol az egyik falnál volt a sokfiókos szekrényünk, hol át kellett tennünk „amoda”. A végére meg már úgy kellett szemlélni a dolgot, hogy mit bontsunk szét, hogy kellemesen el tudjunk férni.

Úgyhogy...

Most szívesen beillesztenénk ide egy képet a jelenlegi állapotról, de sajnos a halszem optikánk valahol még az Indiai-óceánon egy Hanjin konténerben utazik. Úgyhogy helyette egy romibb képet választottunk. :)

Honnan indultunk - az ötlet - archív 2015.06.01.

Pál Gellérfi

Honnan indultunk - az ötlet

Még úgy 3 évvel ez előtt, 2012 telén kószáltam a neten és nézelődtem mindenféle grafikai fórumokon. És így bukkantam rá több olyan névjegykártya nyomatra, amik nagyon megtetszettek és felspilázva mutattam Fanninak, hogy „Nézd! Nekem kell ilyen névjegy, ilyesmit szeretnék magamnak is!”.

Nagyjából így indultunk!

De, hogy pontosan mi kell egy ilyen elhatározáshoz? Miért tűnik logikusnak saját nyomdát összehozni egy névjegy elkészítéséhez, mintsem valahol elkészíttetni? Miként lehet egy ilyen hirtelen ötletet megvalósítani? Hát, leginkább 3 dolog kell hozzá.

kellően kell hinni abban, hogy bármi lehetséges, ha eléggé akarja az ember

Nekünk 3 év kellett ahhoz, hogy eljussunk az indulásig. Rengeteg anyagot olvastunk el, kb 16 gép fordult meg a kezeink között, közel 3 hónapot (értsd 1080 órát, 3 x 30 x 12 órát) töltöttünk csak a felújításokkal, javításokkal, festésekkel és szerelésekkel és 5x koccintottunk olyan szerzeményekre, melyek egy életben maximum 1x jönnek szembe a szerencséssel.

De a lényeg, hogy bízni kell abban, hogy ilyen ritkaságok manapság is jöhetnek szembe!

nem szabad megijedni a félelmetesnek látszó dolgoktól

Mint például 450 kiló vas öntvény műhelybehurcolásától, mielőtt jön az eső. Vagy nem kell félni attól, hogy úgy vásároljon az ember egy gépet, hogy arról csak egy 800x600 pontos képet látott és 1300km-re van tőle. Ugyanis máshogyan sajnos nem megy.

Ebben a közösségben kevesen vannak még kevesebb gépre, eszközre, és ezért általában mindenki korrekt mindenkivel, hiszen valahol mindenkin múlik a szakma túlélése. 1-1 nyomdagép, 1-1 fabetű szett szét lángvágózása, szétszórása, elkallódása 1-1 technikatörténeti relikvia megszűnését jelenti. És itt minden ilyen relikvia, ezért pedig megéri kockázatot, áldozatot vállalni vagy felkötni a nacit és nekimenni a munkának.

akármennyire is az ellenkezőjét mutatják a körülmények, pozitívan kell állni a jövőhöz és bízni magunkban

A legnagyobb nehézséget egy ilyen magasnyomó műhely összerakásánál (és a hasonló projecteknél) egyfelől természetesen a beleinvesztálás jelenti, és itt nem is elsősorban az anyagi része az érdekes, hanem a munka és agyalás. Minden minőségi eszköz már antik, sorbanállás van 1-1 kézi sarokgömbölyítőért vagy plakátnyomó gépért. És ha még hozzá is jut az ifjú nyomdász egy ilyen ritkasághoz, szinte mindig javításra szorulnak a portékák. Namost a javítás alatt nem azt kell érteni, hogy 3 csavar hiányzik a 4-ből, hanem azt, hogy egy alkatrészt öntödében újra kell öntetni és marógéppel beállíttatni. Ami nem a szombati barkácsprogram vagy IKEA bútor összeszerelés kategória, hanem az ’értsd-meg-a-gépet-és-találd-ki-a-hogyant’ verzió. És ez egy alapabb felszereltségnél is elég hosszadalmas, nehezen kalkulálható és véletlenszerű folyamat.

Másfelől az nagyon nehéz, hogy rajtad, vagy ugye esetünkben rajtunk kívül szinte minden ismerősünknek őrültségnek tűnik a nyomdaépítés, de legalábbis lutrinak, hóbortnak, stb. Hiszen piackutatás és hatáselemzés nélkül ki fektetne be egy ötletbe? Eleve ki fektetne be bármitis bármibe az azonnali meggazdagodás ígérete nélkül? Vagy miértis vállalkozna Magyarországon az ember, ha nem kopasz?

Csupa tutimegmondás vett körbe minket is, és ilyenkor nagyon nehéz ezekre reagálni, hiszen 1., van reális kockázat, de az nem az és nem feltétlenül akkora, mint amiről beszélnek mások 2., olyanok szoktak leggyakrabban „hozzászólni” az önmegvalósító ötletekhez, akik nem nagyon önmegvalósítottak még soha.

Persze, ahogy alakulnak a dolgaink, azért úgy csöndesednek a hangok. Én ezt úgy fogom fel, hogy ez egyféle próbatétel, ha ennek dacára is megy, akkor bőven jó! :)

Szóval ez a 3 dolog kellett nekünk is eddig, hogy idáig eljussunk. Persze, még nem vált önbeteljesítővé a tervünk, de a nehezén már túl vagyunk, és mostmár foglalkozhatunk a műhelyünk élvezetes, inspiráló és kreatív oldalával is, a nyomtatással.